Intézményünk elődjét, a budapesti székhelyű MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskolát a Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány hozta létre 2001-ben. A fővárosi mellett Pécsett, Miskolcon és Szegeden létesült tagiskolák - igazodva a modern európai elvárásokhoz - hét év sikeres működés után úgy döntöttek, az önállósodás útjára lépnek. Így jött létre 2008 nyarán a MIOK Szegedi Szakképző Iskola.
Jelenleg tandíjmentes nappali és esti, valamint költségtérítéses levelező tagozatos, érettségi utáni, közép- és emeltszintű, valamint felsőfokú OKJ-s képzésekre lehet jelentkezni, de hosszú távú terveink között szerepel profilunk folyamatos bővítése.
Tanulmánya megkezdésekor valamennyi diákunk diákigazolványt kap, a szülők pedig természetesen igénybe vehetik a gyermekük után járó családi pótlékot. Ezen felül arra érdemes diákjainkat tanulmányi ösztöndíjjal, valamint jól megszervezett, minőségi szakmai gyakorlattal segítjük versenyképes szakképesítésük megszerzésében. A képzést lezáró szakmai vizsgát sikerrel teljesítők országosan elismert bizonyítvány és szaktudás birtokosaivá válnak. Az akkreditált felsőfokú képzéseinkben résztvevő hallgatók pedig jóval nagyobb eséllyel nyerhetnek felvételt felsőoktatási intézménybe, ahol a nálunk teljesített kurzusok látogatása alól felmentést kérhetnek.
Különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az iskolánkban megszerzett szaktudás a munkaerőpiacon valóban hasznosítható legyen. Ezt egyrészt azzal biztosítjuk, hogy a nálunk tanító szaktanárok nagy része gyakorlott, sikeres szakember, másfelől pedig képzési kínálatunk folyamatosan követi a munkaerőpiac változásait. A (részben szakmai) idegennyelv-oktatás sikerét magas óraszámmal, kis létszámú csoportok kialakításával igyekszünk biztosítani. Az esetleges hiányosságok pótlására az órarenden kívüli szakkörök nyújtanak lehetőséget. Jelenleg angol és német nyelvet oktatunk, de népszerű az immár kezdő és haladó csoportbontásban látogatható spanyol nyelvszakkörünk is.
Büszkék vagyunk rá, hogy nyitott szemmel járunk a világban, és képesek vagyunk dinamikusan követni a változásokat, ennek köszönhetően folyamatosan igyekszünk megfelelni a hazai és nemzetközi elvárásoknak.
MIOK SZSZI - 6724 Szeged, Rigó u. 24/d. Tel.: 62/425-596; Fax: 62/426-587; e-mail: iskolatitkar@miokszeged.hu